Őszi
Munkagépes
Mulatság

2023-ban elmarad

Mulatság

2023-ban szervezési nehézségek miatt elmarad az Őszi Munkagépes Mulatság

Megértéseteket köszönjük!

 

FONTOS INFORMÁCIÓK

A rendezvény helyszíne a Koós-Wéber Kft budaörsi telephelye, amely ipari terület, emiatt kiemelten BALESETVESZÉLYES! Szervezőkként természetesen mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a vendégek biztonságát, ám fontos kiemelnünk, hogy a gyerekekért elsősorban a saját szüleik és felnőtt kísérőik felelnek. Kérünk Titeket, hogy FOKOZOTTAN FIGYELJETEK a kihelyezett táblákra és jelzésekre, valamint ügyeljetek rá, hogy a gyermekek se lépjenek be a lezárt területekre! Köszönjük!

A rendezvény egész helyszínén TILOS A DOHÁNYZÁS a lobbanékony anyagok miatt. Dohányzásra kijelölt hely a kapun kívül található.

A helyszínen található irodaépületben elérhető BABA-MAMA SZOBA, ahol lehetőség van nyugodt körülmények között szoptatni és pelenkát cserélni is.

Szintén az irodaépületben található ORVOSI SZOBA, ahol szükség esetén elsősegélyt nyújtanak a mentős személyzet tagjai.

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a rendezvényünkön fényképek készülnek, amelyeken szerepelhettek a tömegben. A belépőjegy megvásárlásával ezt elfogadjátok, valamint az esetleges publikáláshoz is hozzájárultok.

Helyszín

2040 Budaörs, Kinizsi u. 44.

Hívj minket

+36-30/599-5915

Küldj emailt

info@munkagepescsaladinapok.hu